Három hazai hétvégét - és egy hétközi felcsúti kitérőt követően - utazik újra szombaton idegenbe a DVTK labdarúgó csapata, amely 2019. november 9-e óta veretlen idegenben.

- Örülök, hogy ilyen jó idegenbeli sorozatban vagyunk, de ez nem téveszt meg minket - kezdte Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője. - Ugyanolyan keményen kell dolgoznunk, és ugyanolyan határozottan kell játszanunk, mint a legutóbbi idegenbeli mérkőzésünkön. Nyilván a játékosokra is nagyon jó hatással van az, hogy idegenben is hasonlóan eredményesek tudunk lenni, mint hazai pályán, de ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy mindenhova elkísérnek minket a szurkolóink

Akkor valószínűleg nem lep meg, hogy már kedden elfogyott az összes belépőjegy a kisvárdai vendégszektorba. Ennél jobb visszaigazolás nem kell.

- Valóban, mindenhol hazai pályán érezhetjük magunkat. Legyen az Zalaegerszeg, vagy éppen Kisvárda, az ország minden szegletébe utaznak velünk a szurkolóink. Óriási segítség az számunkra, hogy ott állnak mindig mögöttünk és a mérkőzések alatt hatalmas plusz energiákat tud adni a támogatásuk, vagy ha nem olyan a játékunk, akkor átlendítik a csapatot a holtponton. Nekik is köszönhető, hogy ilyen eredményesek tudunk lenni idegenben az utóbbi időben.

Ha hinni lehet a statisztikáknak, a hétvégén mindösszesen ötször szabálytalankodtak a DVTK labdarúgói, ellenben a Paks huszonhatszor, de a DVSC játékosai ennél is többet. Jól gondoljuk, hogy így próbálják az ellenfelek tönkre tenni a DVTK játékát?

- Átlagban 15-16 fault szokott lenni egy-egy mérkőzésen, ehhez képest a DVSC elleni mérkőzésen az ellenfél több mint harmincszor szabálytalankodott, míg a paksi játékosokat huszonhatszor állította meg a játékvezető sípja szabálytalanság miatt. Hasonló játékot várok a kisvárdaiaktól is. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg párharc lesz a mérkőzésen és sok taktikai fault lesz a játékukban. Ugyanakkor ezek azért jó visszaigazolásai annak, hogy szabályosan nem mindig sikerül minket megállítani az ellenfélnek.

Február elején Bódog Tamás vette át a Kisvárda irányítását. Egy edzőváltás mindig fel tud rázni egy csapatot. Milyen Kisvárdát láthatunk majd szombaton? Miben változott a játékuk az új edző érkezésével?

- Nagyon jó játékosállománnyal rendelkezik szombati ellenfelünk. Mindegy, hogy milyen edző irányítja őket, egyénileg is képesek a játékosok eldönteni a mérkőzéseket, hiszen több meghatározó labdarúgójuk van a támadószekcióban. Biztos vagyok benne, hogy harcos és agresszív játékot fognak játszani.  

Tavaly mindhárom egymás elleni mérkőzés 1-1 lett. Idén azonban ősszel magabiztosan sikerült legyőzni a nyírségieket. 

- Igaz, hogy ősszel 3-1-re nyertünk, de az egy olyan mérkőzés volt, amelynek végén bármilyen eredmény születhetett volna. Nagyon lüktető és jó ritmusú találkozó volt, amelyre a játékosaink nagyon jól felszívták magukat. Most is azt várom, hogy mindkét kapu előtt lesznek helyzetek, de azért utazunk Kisvárdára, hogy a már említett jó idegenbeli szériánkat folytassuk és elhozzuk a három pontot a nyírségi településről.

Több jó formában lévő támadója van a csapatnak. Mi dönt, hogy ki kezd? El tudod képzelni, hogy egyszerre több csatár játsszon?

- Jelenleg is egyszerre több támadó van a csapatban, hiszen minimum öt támadó szellemű labdarúgó szerepel a kezdőcsapatban, ráadásul ha idevesszük Serhii Shestakovot, aki jobbhátvédet játszik, de korábban támadóként szerepelt, akkor kijelenthetjük, hogy tulajdonképpen hat játékosunk is támadó szellemű labdarúgó. De fontos kiemelni, hogy nem csak a támadóink vannak jó formában, hanem a csapat többi játékosa is. A korábban említett konkurenciaharc pozitív hatással van az edzésteljesítményekre, ennek tudható be, hogy mindegy hogy ki lép pályára, minden játékos pluszt tud hozzátenni a mérkőzéshez.

 Végezetül arra voltunk kíváncsiak, mi lehet a kulcsa a szombati mérkőzésnek?

- Nagyon fontos, hogy több győztes párharcunk legyen, valamint azt az agresszív játékot, amit ellenünk képviselnek az utóbbi időben, jól tudjuk lereagálni. Fontos lesz ismét, hogy a kínálkozó lehetőségeket jó százalékban értékesítsük.