- Kemény volt a mai edzés, majdnem két és fél órás, de szükségünk is rá, mert mindjárt itt van a május 30-i bajnoki rajt - mondta Egerszegi Tamás. - Ma mindenből kaptunk ízelítőt, 45 perc kondi lábra a szabadtéri "konditeremben", utána pedig passzok, lövések és játék is. A lőgyakorlat során sikerült egy-két gólt szerezni, de el is várom magamtól, hogy edzésen is minél többször találjak be. A játékban pedig 6-os pozícióban szerepeltem, ahol az építkezés a feladatom, igyekeztem minél több jó labdával kiszolgálni a társakat.
A múlt héten nem csak kis csoportokban, hanem fizikai kontaktus nélkül játszottunk, ma viszont kihasználtuk a foci férfias oldalát is, persze utána felsegítettük egymást. Az egymás közti játékban ellenfelek vagyunk, mindenki be akar kerülni a kezdőcsapatba, ehhez pedig az edzésen nyújtott jó teljesítményen keresztül vezet az út.

 

- Másfél hónapja nem edzettünk együtt a társakkal, nagyon vártuk már ezt a napot! - mondta Florent Hasani a hétfői edzést követően. - A múlt héten kisebb csoportokban dolgoztunk, kevesebben voltunk a pályán, emiatt más jellegű munkát végeztünk. Ma viszont visszatért az élet a normál kerékvágásba, erőnléti gyakorlatokkal kezdtünk, az edzés végén pedig már a taktikát is gyakoroltuk, ez sokkal jobban hasonlít az igazi labdarúgásra. A technikai elemek ismétlésére, beadások, lövések gyakorlására jó volt a múlt heti munka is, de az igazi foci ideje ma jött el.
Nagyon sajnáltam, amikor félbeszakadt a bajnokság, mert kiváló formában játszottunk, és jöttek az eredmények is. És nem csak a meccsek maradtak el, hanem házi karanténba kerültünk, még a barátokkal sem találkoztunk. Kemény időket élünk át, a koszovói válogatott mérkőzése is elmaradt az Európa-bajnokság pótselejtezőjében, pedig nagyon vártam.
Ha mégis valami pozitívumot kell keresnem az elmúlt időszakból, akkor legalább a menyasszonyom velem töltötte ezeket a heteket Miskolcon. Amellett, hogy nem egyedül kellett kuksolnom az üres lakásban, ő főzött, mert be kell vallanom, hogy a konyha számomra nem hazai pálya.

 

- Nagyon jó érzés volt a teljes csapatnak edzést tartani, a játékosokon is látszott, hogy mennyire várták ezt a napot - kezdte Feczkó Tamás. - Az elejétől beleálltak a munkába, néha úgy kellett visszafogni őket, mert most az első napon még nem kell minden feladatot teljes intenzitással végezni. Három kiscsoportos edzést követően nem akarjuk túlterhelni őket, még ha a múlt heti mérések alapján látszik, hogy jó állapotban tértek vissza. Öröm volt látni, mennyire motivált mindenki.
A május 30-i rajtig a taktikai kommunikációt kell újraépíteni, illetve külön készülünk a szerda-szombat ritmusra. Akkor egy új, nyolc fordulóból álló bajnokság indul, nekünk pedig alkalmazkodni kell a szokatlan körülményekhez, ami alatt elsősorban a teljesen üres lelátókat, és az egymást követő mérkőzéseket értem.
A hátralévő nyolc mérkőzést biztosan nem lehet ugyanazzal változatlan csapattal lejátszani, nagyobb szerepet kap a rotáció. A tavasszal kiválóan szerepelt a csapat, ám a főszereplőknek is újra bizonyítani kell, hogy helyük van a kezdőcsapatban.