- Nagyon örülök, hogy visszatérek Magyarországra és a DVTK Jegesmedvék játékosa lehetek – nyilatkozta Kevin Wehrs – Úgy gondolom, hogy a klub nagyszerű jövő előtt áll, én pedig örülök, hogy ennek a részese lehetek. Korábban már többször játszottam Miskolcon ellenfélként, így tudom, hogy mire számíthatok. Alig várom, hogy találkozzak a csapattársakkal és megkezdjük a közös munkát.

- Kevin egy olyan játékos, aki pontosan beleillik a játékstílusunkba. Nagyon jól korcsolyázik, és rendkívül jól lát a pályán, aminek köszönhetően kitűnően helyezkedik és jól hozza helyzetbe a társait. – mondta a hátvédről Glen Hanlon, vezetőedző - Nagy hasznát fogjuk venni a játékának az emberelőnyös helyzetek során is. Örülök, hogy egy ilyen komplett hátvéddel tudtuk megerősíteni a csapatunkat.

A Minnesota államban született Kevin Wehrs a profi pályafutását a Wayzata gimnáziumi csapatában kezdte meg, majd a Cedar Rapids Roughriders együttesénél folytatta az USHL-ben, ami amerika elsőszámú junior ligája. 2007-től kezdődően négy szezont játszott a Minnesota egyetemi csapatában. Ezt követően megkezdte az európai karrierjét, aminek első állomása Lillehammer volt. A 2012/2013-as szezont az Erste Ligában szereplő Corona Brasov csapatánál töltötte, ahol figyelemre méltó módon közel pont/meccs átlagot hozott. Egy újabb brassói szezont követően Székesfehérvárra igazolt és az EBEL-ben is kiemelkedő teljesítményt tudott nyújtani. Második fehérvári szezonjában magyar állampolgár lett, így már a világbajnokságon is képviselni tudta a magyar színeket. Összesen 51 válogatott mérkőzésen és négy világbajnokságon szerepelt a címeres mezben. Fehérvárról távozva még két szezont játszott az EBEL-ben, majd a DEL2-be igazolt. Miskolcra az EV Landshut csapatától érkezik.

Névjegy

Név: Kevin Wehrs
Születési idő: 1988.04.07.
Születési hely: Plymouth, MN, USA
Magasság: 178 cm
Súly: 77kg
Poszt: hátvéd

Pályafutása

2020 - DVTK Jegesmedvék (Tipsport Liga)
2019/2020 EV Landshut (DEL2)
2018/2019 Tölzer Löwen (DEL2)
2017/2018 HC Innsbruck (EBEL)
2016/2017 Villacher SV (EBEL)
2014-2016 Fehérvár AV19 (EBEL)
2012-2014 Corona Brasov (Erste Liga)
2011/2012 Lillehammer (Norvégia)
2007-2011 Univ. of Minnesota (NCAA)
2005-2007 Cedar Rapids Roughriders (USHL)
2003-2005 Wayzata High (USHS-MN)