Összefoglaló 2020. május 16., szombat

Honvéd - DVTK 3-1 (2-1)

Első felkészülési mérkőzését játszotta a DVTK, mióta ismét lehet csapatedzést tartani Magyarországon. A Honvéd ellen speciális körülmények között (2x60 perces találkozó, egy játékvezető asszisztensek nélkül) játszott mérkőzésen sok helyzetet alakított ki mindkét csapat, amiből a hazaiak hármat kihasználtak, míg a DVTK Kiss Tamás gólja mellett kétszer is a gólvonalig jutott el. A hajrában hosszú sérülését követően első alkalommal állt be Makrai Gábor, és néhány szép indítással vétette észre magát.

Honvéd - DVTK 3-1 (2-1)


Felkészülési mérkőzés

Budapest Honvéd - Diósgyőri VTK 3-1 (2-1)

Budapest, MFA Utánpótlás Edzőközpont, zárt kapuk mögött. Játékvezető: (Iványi Zoltán)
Bp. Honvéd 1. félidő: Tujvel - Mezghrani, Lovrić, Niba, Uzoma - Nagy G., Hidi, Gazdag, Moutari - Lanzafame, George. Vezetőedző: Pisont István.
Bp. Honvéd 2. félidő: Lefkovits - Juhász Zs., Batik, Kamber, Kukoč - Tóth P., Kesztyűs, Szendrei, Ugrai - László D. (Horváth M. 101), Irimiás. Vezetőedző: Pisont István.
DVTK 1. félidő: Danilović - Shestakov, Polgár, Brković, Memolla - Márkvárt, Iszlai - Molnár G., Rui Pedro, Kiss T. - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.
DVTK 2. félidő: Antal - Orosz D. (Farkas M., 91.), Szűcs K., Orosz M., Vági - Egerszegi, Adukor - Korbély, Zsiga M., Cortés - Tóth B. (Makrai, 107.) Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Sárga lap: Brković a 28., Irimiás a 68. percben.
Gólszerző: George (1-0) a 41., Lanzafame (2-0) a 43., Kiss T. (2-1) az 55., Tóth P. (3-1) a 66. percben.

Kulcspillanatok

41. perc: Lanzafame lesgyanús helyzetben (nincs asszisztens a mérkőzésen) kapott labdát, az alapvonalról középre emelte, ahol Mayron George szinte a gólvonalról talált a hálóba, 1-0

43. perc: Hazai szabadrúgás a 16-os bal oldali sarkától, Davide Lanzafame a rövid felső sarokba tekert, 2-0

55. perc: Ivanovski tolta balra a labdát a 16-oson belül Kiss Tamásnak, aki éles szögből bal lábbal a kapu hosszú odlaába lőtt, 2-1

66. perc: Tóth Péter csapott le egy labdára a 16-oson, a felpörgő labda szerencsével nála maradt, majd jobbról higgadtan a hosszú oldalra gurított, a labda a kapufáról pattant a hálóba, 3-1

Edzői értékelések

Feczkó Tamás: - Az a célunk, hogy minél jobban fel tudjunk készülni a következő nyolc bajnokira. Úgy építettük fel a programot, hogy a múlt héten egymás között 2x45, ma pedig egy jó ellenféllel szemben 2x60 percet játszottunk.
Sajnálom, hogy nem érkeztek asszisztensek a találkozóra, nem csak a csapatokkal babrálnak ki, hanem a játékvezetővel is, leginkább az ő érdekükben mondom ezt. 
Visszatérve a lényegre, a csapat abban a stádiumban van, amire számítottunk. Biztató dolgokat is mutattak, de is látszott, hogy sok a hiba, és rengeteg tennivaló maradt még a következő két hétre, hogy eredményesn tudjunk szerepelni.
Nagyon örülök, hogy Makrai Gábor hosszú kihagyást követően ismét pályára lépett.