Összefoglaló 2020. február 11., kedd

Molnár Gábor góllal debütált a DVTK-ban

A DVTK utolsó téli erősítéseként érkezett Molnár Gábor, aki góllal debütált a csapatban. A klubtörténetbe mégis azzal írta be magát, hogy már a pályára lépése előtt a nevét skandálta a közönség. (Az interjú a Gólörömben jelent meg először.)

Molnár Gábor góllal debütált a DVTK-ban


- Hazaértél?
- Mondhatjuk így is. Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek, bízom benne, hogy sok örömet szerzek a szurkolóknak, a csapattársaknak, a szakmai stábnak és mindenkinek.

- Kilométerben nem, időben viszont hosszú volt ez az út. Te is így érezted?
- Nagyon vártam már, hogy minden rendeződjön körülöttem, végre bekapcsolódjak a felkészülésbe, és Diósgyőrben edzhessek. Elsőként meg kell ismernem a csapattársakat, a csapat játékát, hogy mit vár tőlem a szakmai stáb. Az első napokat jócskán megkönnyítette, hogy egy fél csapatnyi ismerős arcot találtam az öltözőben (Mezőkövesdről Iszlai Bence, Egerszegi Tamás, Vági András; Felcsútról Branislav Danilović, Kiss Tamás, Márkvárt Dávid - a szerk.), de a többieket is ismertem ellenfélként. Remekül fogadtak a társak, a beilleszkedés gyorsan ment, az összecsiszolódáshoz kell még egy kis idő, meg kell tanulni, ki merre szokott beindulni, ki kéri a lábára a labdát, ki inkább maga elé, hogy legyen területe futni. 

- Költözni viszont nem kellett...
- Kövesdi játékosként is Miskolcon éltem, ami természetesen nem változott, csak gyorsabban érek edzésre. 
- Klubváltás után mi a legfontosabb feladat az első napokban?
- Gyorsan meg kellett tanulnom, hogy védekezésben mi a feladatom. A támadásban pedig Felcsúton is csak annyit kért Feczkó Tamás, hogy mutassam meg mit tudok, miért igazolt le a DVTK. Úgy vélem, jól sikerült a bemutatkozásom, de igazán boldog csak akkor lettem volna, ha megnyerjük a mérkőzést.

- A bajnoki rajt előtt egy nappal érkeztél, ezért várható volt, hogy Zalaegerszegre nem utazol, egyeztettél Feczkó Tamással arról, hogy mikortól számít rád?
- Igen, és elmondta, még edzenem kell, hogy megfelelő erőállapotba kerüljek. Úgy érzem, lassan utolérem magam, de az én dolgom a munka, azt pedig majd a szakmai stáb eldönti, mikor és mennyit játszok. Abban viszont mindenki biztos lehet, hogy mindent elkövetek annak érdekében, hogy minél több időt töltsek a pályán már ma is.

- Egy hete, amikor az első csapat a Kaposvárt verte, te a tartalékcsapatban szerepeltél.
- Ez a meccs is azt a cél szolgálta, hogy minél hamarabb beálljak az élvonalban. Az MVSC ellen 7-0-ra nyertünk, adtam néhány gólpasszt, de nem az eredmény volt a fontos, hanem az, hogy ismét pályán lehettem, jól éreztem magam.

- A DVTK 110 éves történelme során talán egyetlen labdarúgó sem lépett úgy pályára, hogy már akkor a nevét skandálta a közönség, mielőtt egyetlen percet is játszott volna piros-fehérben. Sztárjátékosokat szoktak így fogadni.
- Egyáltalán nem vagyok sztár, azonban nagyon jól esett a megelőlegezett bizalom a drukkerektől, hiszen már akkor a nevem kiabálták, amikor még semmit nem tettem a klubért. Rendkívüli szurkolótáborral rendelkezik a DVTK, ilyen fogadtatás álmomban sem fordult meg a fejemben. Igyekszem kamatostól visszaadni a szeretetüket. 

- Kérdezhetnénk, hogy nem nyomaszt-e a nagy elvárás, ha nem válaszoltad volna már meg magad öt perccel a becserélésed után.
- Aki nem tudja kezelni a szurkolói elvárásokat, az a barátokkal focizzon, ne pedig közönség előtt. Persze van ilyenkor teher egy új igazoláson, főleg úgy, hogy én is szeretném a maximumot kihozni magamból, gólokkal, gólpasszokkal kivenni a részem a sikerekből. Ugyanakkor motivál az előbb említett szurkolói fogadtatás, de az is, hogy a klubvezetés és a stáb mindenáron Diósgyőrben akart látni. 

- Hogy emlékszel a gólodra?
- Remek ütemben tette elém a labdát Haris Tabaković, toltam egyet rajta, és amikor láttam, hogy Hegedüs Lajos kimozdul a kapujából, akkor átemeltem rajta, hál’Istennek a hálóban kötött. Elmondhatatlan boldogság öntött el abban a pillanatban, régi vágyam vált valóra azzal, hogy diósgyőri mezben szereztem gólt. Bízom benne, sok követi még, mindent megteszek érte.

- Legutóbb októberben játszottál tétmérkőzést. Hiányzott?
- Nagyon régen kaptam lehetőséget, igen vártam már, hogy újra pályára lépjek. A foci az életem, ha rajtam múlna egy percet nem hagynék ki, minden meccset végig játszanék az elejétől a végéig. Kiválóan éreztem magam a pályán, az pedig, hogy góllal debütáltam a DVTK mezében, minden képzeletet felülmúl.

- És a mérkőzést milyennek láttad?
- Hátrányból álltunk fel, ami nagy erőt adott nekünk. A végén ránk jöttek a felcsútiak, hiszen szerettek volna egyenlíteni, de addigra már bebiztosíthattuk volna a győzelmet. A futballpályán nincs rosszabb érzés, mint a közvetlenül a lefújás előtt gólt kapni.  A tanulság az, hogy jobban kell koncentrálni, és akkor legközelebb megnyerjük az ilyen mérkőzést. 

- Hátha valaki nem ismer, hol érzed a legjobban magad a pályán?
- Két poszton is otthon vagyok: a center mögött vagy pedig a szélen, elsősorban a jobb oldalon, ahol ballábasként befelé húzva tudok kapura törni, és lőni.
Középen azt szeretem, hogy szabadabban lehet játszani, ott könnyebb visszalépni a labdáért, mindkét oldalra lehet nyitni.
Nekem nem az az erősségem, hogy tízből tíz párharcot megnyerek. Viszont a szép megoldásokat, gólokat gólpasszokat mindenki várhatja tőlem, én is ezt várom magamtól. Támadóként ezzel tudok a csapat hasznára válni, de a modern labdarúgásban a védekezésből sem vonhatja ki senki magát. 
Azt szokták mondani, látok a pályán, és oda is tudom rúgni a labdát, ahová szeretném, és képes vagyok váratlan megoldásokra is. Néha ösztönösen játszok, ezzel meglepem az ellenfelet, időnként a csapattársakat is, de ez teszi egyedivé a játékstílusomat. 

- Mindig gól, gólpasszról beszélsz. Melyik vág jobban a profilodba?
- Minden labdarúgó szeret gólt lőni, hiszen az a foci sava-borsa. Én is szeretek, de számomra nagyobb öröm helyzetbe hozni a társakat, olyan labdát tenni eléjük, amiből betalálhatnak. Jobb, amikor együtt örülünk.
 
- A pályafutásod állomásait böngészve elég kacskaringós úton érkeztél Diósgyőrbe.
- Nem akadémián nevelkedtem, nekem már azért is meg kellett küzdenem, hogy bemutatkozzak az élvonalban. Hatévesen kezdtem focizni Kazincbarcikán, miután egy edelényi tornán felfigyeltek rám. Hiába jártam edzésre, alig vártam, hogy vége legyen a sulinak, és focizhassak a barátokkal, néha még edzés után is lementem a grundra. Az biztos, gyerekkoromban nem telt el úgy nap, hogy ne rúgtam volna labdába. 
Később Edelényben 16 és fél éves koromtól rendszeresen a felnőttek között játszottam a megyei I. osztályban, és még 18 éves sem voltam, amikor Kazincbarcikán bemutatkoztam az NB II.-ben. Ekkor még magas volt nekem ez a szint, ezért Tiszaújvárosba igazoltam, ahol nagyon szép évet töltöttem el, bronzérmet nyertünk az NB III. Tisza-csoportban. Nekem is jól ment a játék, sok gól, gólpassz fűződött a nevemhez. Visszatértem Kazincbarcikára, ahol felfigyelt rám a Mezőkövesd.

- A saját tapasztalatod alapján mi a jobb egy mai 16 éves srácnak, játsszon mondjuk az U19-es bajnokságban, vagy alacsonyabb szinten, de felnőttek között?
- Szerintem az a legjobb egy fiatalnak, ha minél előbb a felnőttek között szerepel, ott persze a lehető legmagasabb osztályban. Ott lehet igazán fejlődni, más a mérkőzések dinamikája, mások a párharcok. 

- Ott jártunk, hogy felfigyelt rád a Mezőkövesd 2014-ben, amikor még mindig csak 20 éves voltál.
- Tóth László már korábban is csábított az Illés Akadémiára, de akkor úgy döntöttem, hogy inkább a felnőttek között játszok. Ekkor viszont igent mondtam, ami nagyon jó döntésnek bizonyult, rengeteget köszönhetek a klubnak, sosem fogom elfelejteni, hogy ott lettem élvonalbeli labdarúgó. 

- Mégis eligazoltál Felcsútra.
- Pintér Attila személye döntő érvet jelentett számomra, és a két klub is meg tudott egyezni egymással, így semmi akadálya nem volt az átigazolásnak. Ez az év mégsem úgy sikerült, ahogy elterveztem, ezért ismét váltottam. Amikor visszatértem Mezőkövesdre, mindent ott folytattam, mintha el sem mentem volna, csak kiesett egy év. A legutóbbi fél évben azonban kevesebbet játszottam, de emiatt nem haragszom senkire, amikor lehetőséget kaptam, mindig mindent beleadtam. Minden rosszban van valami jó, így nyílt meg a lehetőség, hogy Diósgyőrbe igazoljak.

- Miskolcon, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és az egész észak-magyarországi régióban imádják a labdarúgást, érkezéseddel egy újabb helyi sráccal bővült a keret.
- Szeretnék példakép lenni a fiatalok számára, mert az én pályafutásom is mutatja, hogy borsodi gyerekként bármit el lehet érni. A DVTK Labdarúgó Akadémia a legjobbak közé tartozik, bízom benne, hogy olyan teljesítményt nyújtok Diósgyőrben, ami inspiráló lehet a gyerekeknek.

- Mi az oka annak, hogy rajtad kívül nagyítóval kell keresni a roma labdarúgókat az élvonalban?
- Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Azt a saját magam példáján mondom, hogy a futballhoz kell tehetség, kitartás, és persze szerencse is, mert akkor kell megragadni a lehetőséget, amikor azt megkapja az ember. Azt is megkockáztatom, hogy talán a tehetségből elég kevesebb is, ha valaki kiemelkedően szorgalmas, és kitartó annak meglesz az eredménye. Ám ha valamelyik hiányzik, abból nem lesz labdarúgó, és ez nem azon múlik, hogy ki milyen nemzetiségűnek vallja magát. 

- Te mikor érezted azt, hogy megkaptad a lehetőséget, „csak” élni kell vele?
- Amikor Mezőkövesdre kerültem. Tóth László, majd Benczés Miklós irányításával az NB II.-ben szerepeltünk, én pedig stabil csapattaggá váltam, aki a feljutást követően Pintér Attilánál is alapember maradt. Megragadtam a kínálkozó lehetőséget, gólokat lőttem, jól mutatkoztam be az NB I.-ben.

- Nem is olyan régen még Mezőkövesden egy klubnál dolgoztatok, ma pedig ellenfelek lesztek Vitelki Zoltánnal.
- Amikor a kövesdi tartalékokkal edzettem, akkor ő már távozott, így nem dolgoztunk együtt, de korábban rendszeresen találkoztunk, és mindig váltottunk néhány szót. Valódi diósgyőri legenda, aki jó ember, sok sikert kívánok neki Debrecenben - a következő mérkőzéstől. 

- Mit vársz a mai találkozótól?
- Mindenekelőtt győzelmet. Csütörtökön ünnepeltük a DVTK alapításának 110. évfordulóját, hazai pályán játszunk, a szurkolótábor mögöttünk áll, nem is lehet más a célunk. Egy csapat vagyunk, tudunk egymásért küzdeni, amit Felcsúton is bebizonyítottunk. Mindent megteszünk, hogy győztesen hagyjuk el a pályát.
Nem szoktam nézegetni a tabellát, nem számolgatom, hogy milyen eredményeknek kellenek ahhoz, hogy előrébb lépjünk. Egyre jobban szerepel a csapat, és mindent megteszünk, hogy a mezőny első felében végezzünk.