Beharangozó 2020. június 12., péntek

A 15. Kaposvár - DVTK mérkőzés következik

Ebben a bajnokságban már kétszer találkozott a DVTK és a Kaposvár, mindkétszer a pályaválasztó nyert. A most vasárnapi mérkőzésnek csak a DVTK számára van tétje, mert a Kaposvár a további eredmények alakulásától függetlenül búcsúzott az élvonaltól. Fun fact: a DVTK korábbi edzői közül Vitelki Zoltán, Horváth Ferenc és Fernando Fernández is lőtt gólt labdarúgóként Kaposvárott. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 15. Kaposvár - DVTK mérkőzés következik


Egymás ellen

A két csapat első NB I-es összecsapását 1975. szeptember 6-án rendezték. A Diósgyőr a Veréb - Martis, Salamon, Váradi, Kutasi, Oláh, Fükő (Tatár) Görgei, Borostyán, Kiss, Fekete (Feledi) összeállításban lépett pályára Kaposváron. Szabó Géza tanítványai végül a történelmi első mérkőzésen gólt nem szereztek, de így is ponttal távoztak. Ezt követően egészen a XXI. századig nem ment a Diósgyőrnek a somogyi városban: két vereség, majd egy újabb döntetlen következett.

Az újkori NB I-es történelmünk során azonban megfordult a helyzet: szinte mumusként győztük le folyamatosan a Kaposváriakat. Az első győzelmünk rögtön a feljutásunk utánra, 2004. október 30-ra datálódik. Ezt a szép tettet a Kövesfalvi - Mogyorósi, Horváth T., Polyák (Papp, 73.), Hornyák - Belényesi, Katona, Vitelki, Müller (Sipeki, 9.) - Tisza (Krajncz, 80.), Egressy. összeállítású csapat vitte véghez. Méghozzá a sajátnevelésű Polyák, 14. percben szerzett fejes góljával.

Bár általában a DVTK-nak idegenben nem igazán ment, Kaposváron mégis sikerült ezt követően is kétszer győznünk.
Az addigi legnagyobb gólarányú sikerünket 2005. november 26-án arattuk. Pajkos János csapata a Kövesfalvi - Farkas N. , Gáspár, Katona, Farkas V. -  Sipeki (Halgas), Vitelki, Pintér (Vámosi) , Binder - Tisza, Horváth F. (Lipusz). összeállításban lépett pályára és Horváth, Vitelki valamint Tisza találatának köszönhetően győztesen hagyta el a somogyi megyeszékhelyet.
 

 

A 2007/2008-as szezonban még egy döntetlennel tartottuk magunkat, de a következő évben már megtört az uralmunk és 1-0-ra győzött a Kaposvár.

Legutóbb döntetlent játszott a DVTK Kaposvárott, gólunkat a nyáron visszavonult Fernando szerezte. Ezen a találkozón debütált az élvonalban Szabó Balázs.

A DVTK összeállítása: Ribánszki - Vági, Hanek, Kádár, Gohér - Gallardo (Vadász, 55.), Takács P., Elek (Nagy T., 80.), Fernando, Bacsa (Szabó B., 83.) - Seydi. Vezetőedző: Kovac Zoltán.


Legközelebb 2010-ben és 2013-ban szerezett pontot a DVTK Kaposvárott előbb Youssef Sekour és Lippai Ákos, majd Fernando góljával.

Legutóbb a 2013/2014-es bajnokságban találkozott a két csapat az élvonalban. Nikházi Márk 3. és 70. percben szerzett góljával magabiztosan győzött a végül sorozatban 9 veretlen mérkőzésig jutó csapat, amit ezen a délutánon Szivics Tomiszláv a Radoš - Eperjesi, Vadász, Kádár, Gohér - Abdouraman, Kostić, Nikházi, Barczi (Gosztonyi, 77.) - Tisza (Batioja, 61.), Futács (Bacsa, 70.) összeállításban küldött pályára.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában először a 7. fordulóban játszott a DVTK Kaposvárott. Az első félidőben egy szögletet követően a hazaiak szereztek vezetést, majd a DVTK egyre jobban beszorította ellenfelét, sorra érkeztek a szélről a beadások, de gólt nem sikerült szerezni. A második félidő elején a hazaiak ismét betaláltak, ezt követően pedig foggal-körömmel és eredményesen őrizték előnyüket.

Kaposvári Rákóczi - Diósgyőri VTK 2-0 (1-0)

Kaposvár: Pogacsics (Slakta, 46.) - Vachtler, Hegedűs D., Nagy T., Fodor M. - Nagy J. (Nagy K., 46.), Szakály A., Nagy R., Csiki (Balázs Zs., 83. ) - Beliczky, Ádám M. Vezetőedző: Disztl László.
DVTK: Danilović - Polgár (Tabaković, 72.), Brković, Karan, Tamás M. - Márkvárt, Iszlai -  Hasani (Korbély az 55.), Rui Pedro, Prosser - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Gólszerző: Nagy T. (1-0) a 20., Szakály A. (2-0) az 54. percben.

Az OTP Bank Liga 18. fordulójában pedig hazai közönség előtt játszott a DVTK a Kaposvár ellen. Az első félidőben Dušan Brković Márkvárt Dávid szöglete után szerzett vezetést, majd Fodor Marcell öngólja már biztos előnyt jelentett. A második félidőben is a Diósgyőr játszott veszélyesebben, ám újabb gól nem esett. 

Diósgyőri VTK - Kaposvári Rákóczi 2-0 (2-0)

DVTK: Danilović - Shestakov (Vági, 37.), Polgár, Brković, Tamás M. - Márkvárt, Iszlai - Hasani, Rui Pedro (Egerszegi, 81.), Kiss T. (Cortés, 67.) - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.
Kaposvár: Pogacsics - Vachtler (Zsiga E., 46.), Tarasovs, Hegedűs D., Fodor M. - Yakymiv (Trebotić, 69.), Nagy J. - Nagy R., Szakály A., Balázs Zs. - Ádám M. (Palić, 63.) Vezetőedző: Disztl László.

Gólszerző: Brković (1-0) a 20., Fodor M. (2-0, öngól) a 22. percben.

Az eddig lejátszott élvonalbeli Kaposvár - Diósgyőr mérkőzések

  1. 1975/1976
    Kaposvár - DVTK 0-0
  2. 1976/1977
    Kaposvár - DVTK 2-1 G.: Fekete
  3. 1977/1978
    Kaposvár - DVTK 1-0
  4. 1980/1981
    Kaposvár - DVTK 1-1 G.: Borostyán
  5. 2004/2005
    Kaposvár - DVTK 0-1 G.: Polyák
  6. 2005/2006
    Kaposvár - DVTK 1-3 G.: Horváth F., Vitelki, Tisza
  7. 2006/2007
    Kaposvár - DVTK 1-2 G.: Szögedi, Foxi
  8. 2007/2008
    Kaposvár - DVTK 1-1 G.: Simon A.
  9. 2008/2009
    Kaposvár - DVTK 1-0
  10. 2009/2010
    Kaposvár - DVTK 2-2 G.: Somorjai, Lippai
  11. 2011/2012
    Kaposvár - DVTK 3-2 G.: Sekour, Tisza
  12. 2012/2013
    Kaposvár - DVTK 1-1 G.: Fernando
  13. 2013/2014
    Kaposvár - DVTK 0-2 G.:  Nikházi (2)
  14. 2019/2020
    Kaposvár - DVTK 2-0

Idegenbeli mérlegünk: 14 mérkőzés, 4 győzelem, 5 döntetlen, 5 vereség, 16 rúgott és 16 kapott gól

Kaposvári Rákóczi FC

Alapítva: 1923
Első év az NB I.-ben: 1975
Legjobb helyezés: 6. helyezés (2007/2008)
Élvonalbeli évek: 16 év 
Folyamatosan az NB I.-ben: újoncok

1923. augusztus 15-én a Mezőgazdasági Ipari Részvénytársaság cukorgyárának munkásai, a Pécsi utcai iskola igazgatója és tanárai segítségével, közreműködésével „tiszta amatőr szellemben" alapították meg a Rákóczi Sport Clubot. Az első működő szakosztály a labdarúgóké volt, akik 1924. április 13-án a MÁV I. csapata ellen mutatkoztak be. A klub többszöri átszervezése mellett az NB III és az NB II bajnokságai között ingázva szerepelt.

A zöld-fehér együttes az élvonalba először 1975-ben jutott fel, a legnagyobb sikere a 2007/2008-as bajnokságban elért 6. hely volt. Az élvonatól 2014-ben búcsúztak, legutóbb NB II.-es újoncként szerezték meg a 2., feljutó helyet.

OTP Bank Liga 2019/2020

A Kaposvár a további eredmények alakulásától függetlenül búcsúzott az élvonaltól. 

12. helyezett 28 3 2 23 21-66 -45 11

Otthon

12. helyezett 14 2 1 11 12-33 -21 7

Forma 

Utolsó 5 mérkőzés: 5 0 1 4 2-18 -16 1
Utolsó 10 mérkőzés: 10 0 1 9 5-31 -26 1
Utolsó 15 mérkőzés: 15 1 2 12 12-40 -28 5
Utolsó 20 mérkőzés: 20 1 2 17 14-51 -37 5  

Házi góllövőlista

5 gólos
Ádám Martin

2 gólos
Nagy Richárd
Csiki Norbert
Hegedűs Dávid
Szakály Attila

Házi gólpasszlista

5 gólpassz
Ádám Martin
Nagy Richárd

3 gólpassz
Csiki Norbert

Sárga lapok

9 sárga lap
Fodor Marcell

8 sárga lap
Szakály Attila

7 sárga lap
Ádám Martin
Nagy Tamás
Vachtler Csaba

5 sárga lap
Nagy Richárd (letöltötte a büntetését, a DVTK ellen újra játszhat)

4 sárga lap
Nagy János
Andriy Yakymiv

Eredmények

  1. forduló: Fehérvár - Kaposvár 4-2
  2. forduló: Kaposvár - Mezőkövesd 1-2
  3. forduló: FTC - Kaposvár 1-0
  4. forduló: Kaposvár - ZTE 0-4
  5. forduló: DVSC - Kaposvár 0-1
  6. forduló: PAFC - Kaposvár 2-0
  7. forduló: Kaposvár - DVTK 2-0
  8. forduló: Paks - Kaposvár 2-1
  9. forduló: Kaposvár - Kisvárda 0-2
  10. forduló: Honvéd - Kaposvár 2-0
  11. forduló: Kaposvár - Újpest 2-3
  12. forduló: Kaposvár - Fehérvár 0-2
  13. forduló: Mezőkövesd - Kaposvár 2-0
  14. forduló: Kaposvár - FTC 2-3
  15. forduló: ZTE - Kaposvár 2-0
  16. forduló: Kaposvár - DVSC 4-1
  17. forduló: Kaposvár - PAFC 1-1
  18. forduló: DVTK - Kaposvár 2-0
  19. forduló: Kaposvár - Paks 0-3
  20. forduló: Kisvárda - Kaposvár 5-3
  21. forduló: Kaposvár - Honvéd 0-1
  22. forduló: Kaposvár - Újpest 0-1
  23. forduló: Fehérvár - Kaposvár 3-0
  24. forduló: Kaposvár - Mezőkövesd 0-4
  25. forduló: FTC - Kaposvár 5-0
  26. forduló: Kaposvár - ZTE 0-6
  27. forduló: DVSC - Kaposvár 1-1
  28. forduló: PAFC - Kaposvár 2-1

Legutóbb a Pogacsics - Vachtler (Nagy J., 74.), Szabó A., Ur, Hadaró (Fodor M., 30.) - Nagy T. (Csiki., 61.), Trebotić - Pintér Á., Szakály A., Palić (Balázs, 60.) - Ádám M. összeállításban játszottak.

Téli játékosmozgás

Érkezett
Igors Tarasovs (lett, Spartaks Jurmala)
Antun Palić (horvát)
Dinko Trebotić (horvát, Dynamo Minsk - kölcsönbe)
Farkas Aurél (Csákvár)
Laky László (Puskás Akadémia FC II)
Bévárdi Zsombor (DVSC - kölcsönbe)
Pintér Ádám (DVSC - kölcsönbe)

Távozott
Vanja Marković (szerb)
Tóth Gergely Csaba (FC Ajka)
Aljoša Vojnović (horvát, visszavonult)
Tömösvári Bálint (Bp. Honvéd - kölcsönből vissza)
Beliczky Gergő
Vanja Marković (szerb, Torpedo Kutaiszi)
Zsiga Ervin

A Kaposvári kerete

Kapusok
1 Pogacsics Krisztián 1985.10.17.
30 Slakta Balázs (HUN) 1994.12.01. 
70 Bonnyai Márk (HUN) 1999.06.28.
73 Laky László (HUN) 2000.02.06.

Mezőnyjátékosok
66 Ádám Martin (HUN) 1994.11.06. 
92 Balázs Zsolt (HUN) 1988.08.11. 
9 Bévárdi Zsombor (HUN) 1999.01.30.
10 Bíró Dominik (HUN) 1998.06.25. 
13 Borbély Ákos (HUN) 2000.06.12. 
7 Csiki Norbert (HUN) 1991.05.21.
23 Farkas Aurél (HUN) 1994.03.31.
2 Fodor Marcell (HUN) 1987.10.27. 
11 Hadaró Valentin (HUN) 1995.06.08. 
22 Hegedűs Dávid (HUN) 1985.06.06. 
25 Keresztes Zalán (HUN) 2001.06.17.
8 Nagy János (HUN) 1992.08.07. 
24 Nagy Krisztián (HUN) 1995.07.18. 
88 Nagy Richárd (HUN) 1994.04.08. 
14 Nagy Tamás (HUN) 1988.01.18.
20 Antun Palić (CRO) 1988.06.25. 
19 Pintér Ádám (HUN) 2001.12.25.
15 Matej Poplatnik (SLO) 1992.07.15. 
5 Szabó Alex (HUN) 1998.08.26. 
16 Szakály Attila (HUN) 1992.06.30. 
32 Igors Tarasovs (LAT) 1988.10.16. 
33 Dinko Trebotić (CRO) 1990.07.30. 
21 Ur László (HUN) 1988.03.05. 
6 Vachtler Csaba (HUN) 1993.03.16. 
97 Andrii Yakymiv (UKR) 1997.06.15. 

A vezetőedző

A kaposváriakat újoncként az élvonalba juttató Waltner Róbert nem rendelkezik Pro-licences képesítéssel, ezért  Disztl László szerepel a jegyzőkönyvekben vezetőedzőként.

Waltner Róbert hatszoros válogatott labdarúgó, edzői pályafutását mindössze néhány éve kezdte, de már nyert bajnokságot az NB III.-ban és ezüstérmet az NB II.-ben.

Disztl László labdarúgóként 28 alkalommal játszott a válogatottban. Edzőként több időszakban is irányította a székesfehérvári csapatot, de dolgozott Zalaegerszegen, Veszprémben, Siófokon is. 

Ismerős a másik oldalon

A 31 éves Fodor Marcell 2006 tavaszán 9, 2007 őszén 6 bajnoki mérkőzést játszott a DVTK színeiben. Később a DVSC, az Újpest, a Siófok, a ZTE és az Ajka érintésével érkezett 2017 nyarán Kaposvárra.

A szintén 31 esztendős Nagy Tamás 2011 elején igazolt Kazincbarcikáról Diósgyőrbe, és az NB II.-es bajnokcsapatban 7, majd a következő két évben az élvonalban 25 bajnokin viselte a DVTK mezét. Később Pápán, Zalaegerszegen és Nyíregyházán szerepelt, idén tavasszal lett a Kaposvár labdarúgója.