Karlo Sentić: A jó helyezkedés a legfontosabb

Ivan Radoš és Marko Malenica után Karlo Sentić a DVTK harmadik horvát kapusa, aki az elődök nagyszerű teljesítményét folytatja, és hozzájuk hasonlóan közönségkedvenc lehet. (A Gólörömben megjelent interjú, a végén kiegészítve a KTE elleni mérkőzéssel.)

A DVTK - KTE mérkőzés előtt

- Amikor nyáron Diósgyőrbe érkeztél egyéves kölcsönbe, egyértelmű volt számodra, hogy az első hét bajnokin te véded a csapat kapuját?
- Egy kicsit távolról kezdem a választ. A Hajduk Split gyerekkorom kedvenc csapata, már azzal is egy álom vált valóra, hogy magamra öltöttem a mezét, hát még, amikor bemutatkoztam az első csapatban, vagy a Dinamo Zagreb ellen 32 ezer néző előtt védtem a Poljudban. Idén tavasszal viszont elveszítettem a vezetőedző bizalmát, és meg kellett hozni azt a fájdalmas döntést, hogy a több játék érdekében máshol folytassam a pályafutásom. Több ajánlat közül is választhattam, köztük a Diósgyőré volt az egyik legszimpatikusabb. Ugyan korábban csak Zoran Zekić (a DVTK egykori edzője - a szerk.) munkásságát ismertem, de könnyű volt közös ismerőst találni, illetve a menedzserem intézi Marko Malenica (ő pedig védte a DVTK kapuját - a szerk.) ügyeit is, így vele is könnyen fel tudtam venni a kapcsolatot. Mindketten megerősítettek abban, hogy érdemes ide igazolni, mert jó körülmények és fanatikus szurkolók várnak.
Ezt követően beszéltem Kuznyecov Szergejjel, aki felvázolta az elképzeléseit az általa tervezett játékról, bemutatta a DVTK-t, a szurkolókat, amivel meggyőzött.
Természetesen nem tudhattam, hogy én fogok-e védeni, vagy nem, csak szerettem volna kiverni a fejemből a Splitben ért "szerelmi" csalódást.

- Kétszer is említetted a szurkolókat.
- Egy olyan klubban nőttem fel, ahol a szurkolók jelentenek mindent, minden meccsen értük játszunk, számomra ez természetes.

- Diósgyőrbe érkezésed után egyből elfoglaltad a helyed a kapuban, amit csak a Magyar Kupában adtál át egyszer Branislav Danilovićnak.
- Nagyon örülök neki, hogy mind a hét meccsen én álltam a DVTK kapujában, és még inkább annak, hogy meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújtottam. Ezzel együtt úgy gondolom, ennél is több van bennem, azért dolgozom, hogy megmutassam minden képességem. És ugyanez igaz a csapatra, két hónap alatt is sokat fejlődött a játékunk, és azt várom, hogy még jobbak legyünk.

- Mi kell a fejlődéshez?
- A mérkőzések után minden védést kielemzek, és ez alapján vallom, hogy egy kapus számára a helyezkedés a legfontosabb, ha jó helyen állsz a kapuban, az már fél siker. Persze létezik olyan gól, amit nem lehet védeni, mert például a támadó egy kijátszott támadás végén közelről; vagy távolról, de takarásból; esetleg a lábak között lő, de akkor is megvizsgálom, hogy tehettem volna-e többet a hárítás érdekében.
Minden meccs után leülünk Tusival (Tuska János kapusedző - a szerk.), és részletekbe menően átbeszéljük a meccset. Meghallgatom és elfogadom a véleményét, de örömömre ő is kíváncsi az enyémre, így közösen mindig megtaláljuk a megoldást. Ezen kívül megmutatja az összes védés videofelvételét, hogy lássuk, miben kell fejlődni. Majd az edzéseken kifejezetten erre kitalált feladatokat is végzünk. A DVSC elleni meccs előtti héten például éppen a magas lövések védését pontosítottuk Laci segítségével (Dobó László performance coach - a szerk.), és lám, nem is ment be Bárány Donát léc alá tartó kísérlete.
Ezen kívül részt veszünk a csapatelemzéseken is. Kuznyecov Szergej a kapusokat is a csapat tagjainak tekinti abban az értelemben, hogy rájuk is ugyanakkora figyelemmel tekint, hiszen a támadásépítés tőlünk indul. Amennyiben labdabiztosak vagyunk, az nyugalmat ad a teljes védelemnek, bátran passzolják hátra a labdát, és máris létszámfölényt tudunk kialakítani a letámadó ellenféllel szemben. Ezen a téren is elmondható, hogy meccsről meccsre fejlődünk.

- Ha lefordítjuk a "meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújtottam" mondatot, akkor az azt jelenti, hogy a DVSC ellen voltál a legjobb, ugye?
- Igen, de a Kisvárda elleni találkozó sem sokkal marad el mögötte. Őszintén szólva, amikor Dzsudzsák első lövését követően nekiestem a kapufának, akkor egy kicsit… a megijedtem nem jó kifejezés, mert nem vagyok ijedős, de kétségek támadtak bennem, hogy tudom-e folytatni a játékot. Majd jött az első lövés, amit hárítottam, és azzal visszatért minden önbizalmam, ismét biztos voltam abban, hogy a tudásom legjavát tudom adni.
- Melyik meccset szereted jobban, amikor 12 lövés érkezik, mint a DVSC ellen, vagy amikor csak egyet kell védeni?
- Nehéz kérdés, de azt hiszem, jobb, ha több lövés érkezik, de azért ne túl sok. Az első védés önbizalmat ad, és utána jöhet a többi, ahol meg tudom mutatni a képességeimet.

- És melyik volt a legnehezebb védés múlt szombaton?
- Bárány Donát lövése az első félidőben, amit a keresztléc alól toltam ki. A támadó egy védő szorításában a kapunak háttal állt, amikor egy gyors mozdulattal félfordulatból mégis lőtt, igazából nem is számítottam rá, de egy reflexmozdulattal védeni tudtam. Az igazi meglepetést azonban Dzsudzsák Balázs jelentette. Természetesen ismertem a nevét a válogatottból, és azt is tudtam, hogy hamarosan 37 éves, amiből semmi nem látszott a pályán. És minden helyzetből lőtt, ráadásul olyan technikával, hogy a labda beszitált, ami rendkívüli módon megnehezíti a kapusok dolgát. Végül minden kísérletét védtem, látszott is rajta, hogy milyen bosszús.

- Akkor biztosan sokáig fogsz emlékezni erre a találkozóra!
- Pályafutásom legemlékezetesebb meccse talán örökre az az NK Varaždin elleni találkozó marad, amikor bemutatkoztam a Hajduk Split első csapatában. De azt követően a múlt szombati meccs következik a DVSC ellen. Nagyon jól játszott a csapat különösen az első félidőben. Megmutattuk, hogy érdemes számolni velünk a bajnokságban. A második félidőben kicsit gyengébben ment, de ez teljesen természetes, hiszen az ellenfél - ráadásul egy kiváló ellenfél - mindent megtett az egyenlítésért. Nem szeretnék nagy szavakat szavakat használni, de ha így tudjuk folytatni, akkor annak valami szép is lehet az eredménye. Ezért inkább azt mondom, meccsről meccsre haladunk előre, és a végén majd meglátjuk, meddig jutottunk.
 

Karlo Sentić (Fotó: Szabó Krisztián)

- Horvátországban 16 élvonalbeli és 53 másodosztályú bajnokin játszottál, és már belekóstoltál az OTP Bank Ligába is. Mi a különbség a két ország focija között klubszinten?
- Magyarországon sokkal sűrűbb a mezőny, bármelyik csapat legyőzheti a másikat. Ezzel szemben Horvátországban, ha a Hajduk Split, a Dinamo Zagreb, az NK Osijek és a HNK Rijeka éppen nem egymás ellen játszik, akkor már a meccs előtt szinte biztos a három pont. Ezért itt folyamatosan a csúcson kell lenni, mert különben könnyen meglephet az ellenfél, és ez nagyon tetszik. És ez látszik a tabellán is, alig néhány pont választja el a csapatokat egymástól.

- Dubrovnikban születtél, hogy hogy nem vízilabdázni kezdtél?
- Dubrovnik külvárosában, a Mokošica kerületben nőttem fel, ahol a Torcida (a Hajduk Split szurkolói csoportja - a szerk.) egyik híres szekciója is működik. Az összes barátomat a foci érdekelte, a Hajduknak szurkoltak, így az én sorsom is meg volt pecsételve.
De nagyon jó a kérdés, mert édesapám és mind az öt fiútestvére vízilabdázott, többen külföldön is játszottak, csak én és a bátyám fociztunk, igaz ő később a futsal felé kanyarodott.

- Először igazoltál külföldre, könnyen ment a váltás?
- A barátnőmmel érkeztem, de éppen most került szóba, hogy a családom, és néhány jó barátom meglátogat. Látták a DVTK meccseit - talán miattam (nevet -a szerk.) -, és tetszett nekik a játék, szívesen eljönnének. Gyorsan beilleszkedtem, mert nem csak a csapatban, hanem a klubházban is melegen fogadtak, és már a városban is megtalálom azokat a boltokat, amire szükségem van, ha élelmiszert, vagy például lakásfelszerelést akarok vásárolni. Még szokni kell, hogy "Hajrá, Diósgyőr!"-t kiáltanak utánam az utcán, de azt egyből megértem, amikor egy kávézó teraszán közös képet kérnek. Ám mindig szem előtt tartom, hogy profi labdarúgó vagyok, és ha a jól megy a védés, akkor minden rendben van.

- Hét forduló után a DVTK a 4. helyen áll, hogyan értékeled ezt a helyezést?
- Mindenki elégedett lehet, és nem is feltétlenül a helyezés, hanem a mutatott játék és az eredmények miatt. Az első fordulóban még érezni lehetett, hogy egy új csapat épül, de utána megmutattuk, mire leszünk képesek, és a PAFC mellett csak az MTK ellen szenvedtünk vereséget, valamint a Paks ellen hullajtottunk pontokat, de egyik csapat sem nőtt fölénk, hanem mi nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot, és még így is volt esélyünk. Ez viszont figyelmeztetés, mindig magas szinten kell játszani, mert különben nem tudunk nyerni.

Karlo Sentić (Fotó: Szabó Krisztián)

- A modern labdarúgásban két, egymástól teljesen eltérő feladatkört kapnak a kapusok, egyrészt hagyományos módon védeni kell a kaput, másrészt az előbb említett támadásépítés miatt lábbal is osztogatni kell a labdákat. Mennyire ízlik ez a fejlődési irány?
- Nagyon! A Hajduk utánpótlásában ugyanezt játszottam, sokszor még magasabban is helyezkedtem, mint mostanában. Egyébként támadóként kezdtem a focit, de amikor másodikos koromban egy edzésen senki nem akart beállni a kapuba, akkor bedühödtem, hogy majd én védek. És ottragadtam, de ma is szeretek lábbal játszani. Az összes edzőm elvárta tőlem ezt a játékot, kivéve a legutolsó, aki azt kérte, csak vágjam ki a labdát hosszan a mezőnybe. Természetesen nem felejtettem el azt, amit korábban tanultam, de a Diósgyőrbe érkezésem után időre volt szükségem, hogy ismét automatikussá váljanak ezek a megoldások. Az is sokat segít, hogy a csapattal melegítünk be, mi is részt veszünk sok labdatartást gyakorló játékban, de ha éppen páratlanul vagyunk az edzésen, akkor Kuznyecov Szergej bátran beállítja az egyik kapust a mezőnybe is.

- A 8. fordulóban ismét hazai pályán játszik a DVTK, és az ellenfél a tavalyi ezüstérmes KTE. Mit vársz a találkozótól?
- Bárki bármikor azt kérdezi tőlem, hogy mit várok egy mérkőzéstől, mindig azt válaszolom, hogy győzelmet, hiszen azért focizunk, hogy nyerjünk. Ezen kívül jó formában várjuk a találkozót, hiszen legutóbb egy kiváló csapatot győztünk le. Láttam a KTE Mezőkövesd elleni meccsét, ilyenkor elsősorban a támadókra figyelek. Merre mozognak, mikor és hová lőnek, illetve a magasan letámadó csapatok esetében próbálom megfigyelni, hol nyílnak szabad területek, ahol ki tudunk forogni a presszingből, azaz keresem azokat a sokszor ismétlődő jeleneteket, amire fel tudok készülni.
Ha ott folytatjuk, ahol a DVSC ellen az első félidőben abbahagytuk, akkor nincs félnivalónk senkitől.

Karlo Sentić (Fotó: Szabó Krisztián)

A DVTK - KTE mérkőzés után

- Ezúttal nem csak udvariassági kérdés: hogy vagy?
- Köszönöm szépen, most már jobban. Két-három napig lázasan feküdtem, fájt a torkom, de elmúlt.

- Feltételezem, láttad a KTE elleni mérkőzést. Milyen érzés a tévé előtt szurkolni a társaknak?
- Nem tudok olyan kemény mérkőzést elképzelni, ami nehezebb lenne, mint a tévében nézni a meccset. Amikor a pályán vagy, akkor tudsz valamit csinálni, a tévé előtt semmit. Maga a meccs nagyon tetszett, jól játszottak a srácok, különösen örültem Artem jó teljesítményének, hiszen most mutatkozott be tétmérkőzésen, és nagyon jól védett.

- A mérkőzést követő sajtótájékoztatón így fogalmazott Kuznyecov Szergej: Megmondom őszintén, nehéz dolgom lesz a jövő héten, amikor az első számú kapust kell kiválasztani.
- A kapusok mintha egyéni sportágat űznének egy csapatsportágon belül. Az edzéseken együtt dolgozunk, egymást segítjük, de utána eljön a meccsnap, amikor csak az egyikünk állhat a kapuban, a többieknek a kispad marad. És erre nincs megoldás. A konkurenciaharc viszont csak előre visz. Artem jobb teljesítményre sarkall engem, én pedig keményebb munkára késztetem Bakit, aki Artemet motiválja. Ez a csapat hasznára válik

- És akkor ki fog védeni az Újpest ellen?
- Véleményem szerint csak úgy lehet profi szinten sportolni, ha arra törekszel, hogy te legyél a legjobb, ugyanakkor a döntést természetesen a vezetőedző hozza meg. Bízom benne, hogy rám esik a választása, de majd meglátjuk szombaton.